Contact / Kapcsolat

zedzeezoli@gmail.com

nemartmusic@gmail.com

Nem A`rt bio. (Magyar)

A 2002 elején alakult Nem A'rt zenekar (Zed Zee Zoltán - ének, akusztikus gitár; László Balázs - elektromos gitár; Vörös János - basszusgitár) első koncertjét 3 héttel a megalakulást követően adta, melynek helyszíne a budaőrsi Marteen's pub volt. A kezdeti időszakot az un. creative cover band címkével illethetjük, melynek egyik állomásaként 2003-ban a Nem A'rt részese lett egy nemzetközi művészek részvételével létrejött, a californiai Fred Jardin producer irányítása alatt It's A One Time Thing It Just Happens A Lot néven megjelent Suzanne Vega tribute albumnak. Ezen a zenekar a Tom's Diner, és a Luka, szólóban Zed Zee Zoltán pedig a St.Clare című érdekes cover számokkal szerepelt. Ezzel egyidőben a Nem A'rt életében egyre erőteljesebben előtérbe került a saját számok írása, melyek koncerteken (pl. John Bull Víghajós pub, Portside pub) kerültek bemutatásra. 2004-ben a zenekar a kezdetektől általa használt Nem A'rt nevet a Szabadalmi Hivatalnál védjegyeztette (41.osztály: nevelés, szakmai képzés, szórakoztatás, sport és kulturális tevékenységek). 2004 végén a zenekarhoz vendégzenészként csatlakozott Kósa Dávid (dob). Zed Zee Zoltán 2005-ben megtisztelő felkérést kapott az Augusztus 20-i Ünnepségsorozat részeként a főváros patinás Duna korzóján megrendezésre került 3 napos nagy rendezvényen, a Dunaparti Vígasságok- on való szereplésre. Ennek keretében a Nem A'rt augusztus 19-én az elegáns, történelmi Lánchídnál felállított nagyszínpadon találta magát, ahol 17.00h-tól saját számaiból közel 1 órás sikeres koncertet adott - olyan zenekarokkal egy színpadon állva mint a Kiss Forever, a Z'ZI Labor, a Back II Black, és a 2005-ös kijevi Eurovíziós dalfesztiválon 12.helyezett NOX. Az elmúlt években a tagok többféle (zenei és más jellegű) projektben is érdekeltté váltak, így az aktív Nem A'rt koncertezés háttérbe szorult. Jelenleg a Nem A'rt zenekar egy saját számaiból álló stúdiós album rögzítését végzi, s új dalon is dolgozik. A Nem A'rt zenekari logo tervezője Hugo Schiettekatte (Belgium).

Fotó: Székeli Péter

Vörös János, Kósa Dávid (vendégzenész), László Balázs, Zed Zee Zoltán

Fotó: Juhász Tekla


Nem A'rt a John Bull Víghajós pub-ban.

Fotó: Eszes Natália


Nem A'rt koncert Budapesten a Dunánál.

Fotó: Juhász Tekla